Köret kategória bejegyzései

Tűzdelt malacsült káposztán főtt tökmagos gőzgombóccal

Hozzávalók:
1 kg-os csontos rövidkaraj (lehetőleg malac)img_41751
1 nagy fej vöröshagyma
2 fej fokhagyma
1 szál rozmaring
só, bors, kömény
1 dl bor
4-8 gyöngyhagyma (apró fej vöröshagyma)
1 kk paradicsom püré
1 dl bor
1 csapott ek étkezési keményítő
Tűzdeléshez: 5 dkg szalonna és 3 gerezd fokhagyma

1 kis fej kelkáposzta
10 dkg bacon szalonna
2 ek olaj
só, bors, kömény
tökmag

Gőzgombóchoz:
25 dkg liszt
1 db tojás
1 dl víz
1 dkg élesztő
1 kk só
1 tk cukor
1 dkg olaj

Egy tepsit béleljünk ki vizes sütőpapírral – erre tegyük a megtisztított és negyedelt vöröshagymát, a félbevágott fokhagyma fejeket. A húst hosszúkásra vágott szalonnával és fokhagyma gerezdekkel ízlés szerint tűzdeljük meg, sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg köménymaggal. Fektessük a hagymák tetejére, tegyük mellé a rozmaring ágat és helyezzünk a tetejére szalonna szeleteket. Öntsük rá a bort, majd fedjük le egy másik sütőpapírral, amit előtte bevizeztünk, ennek tetejére tegyünk alufóliát és tegyük be sülni 180 fokon 1,5-2 órát. Félidőben szórjuk bele a gyöngyhagymákat is.

img_41291img_41331

A gőzgombóc hozzávalóit tegyük keverő tálba és dagasszuk be. Meleg helyen kb. 60 perc alatt hagyjuk a duplájára kelni., majd borítsuk ki lisztezett deszkára, vágjuk 4 részre és formázzunk belőlük gombócokat, hagyjuk további 15 percet kelni, majd formázzunk belőle briósokat.

img_41541img_41561

A  bacon szalonnát kockázzuk fel és olajon süssük ropogósra, a pörcöket vegyük ki a serpenyőből. A maradék olajon forgassuk át a szélesebb csíkokra vágott kelkáposztát, sózzuk borsozzuk és tegyünk rá egy csipet köménymagot is. Öntsük fel 1 dl vízzel és helyezzük rá a formázott tésztát és szórjuk meg tökmaggal. Lefedve 30 percig pároljuk – ez alatt a tészta elkészül.

img_41431img_41511

img_41581

A húst vegyük ki a tepsiből és hagyjuk kissé hűlni, a maradék szaftot öntsük át egy kis edénybe, passzírozzuk bele a megsült hagymákat is tegyünk hozzá paradicsom pürét és a bort. Keverjük el és forraljuk be, hogy ne legyen nagyon híg – ebbe keverjük bele a hidegvízbe elkevert keményítőt.

Tálalás előtt keverjük el a kivett pörcöket a káposztával.

img_41801

 

 

Sült gyümölcs – köretnek

Hozzávalók:
4 barack
4 körte
1/2 citrom
2 ek olaj
2 ek méz
fehérbor
bazsalikom

Egy tűzállótálat olajozzunk ki. Vágjuk gerezdekre a gyümölcsöket és rétegezzük egymásra. Csavarjuk rá fél citrom levét, öntsük rá az olajat és a mézet, majd egy löttyintésnyi fehér bort tegyünk még rá.
Közepes lángon 30 percig süssük – friss bazsalikommal tálaljuk.

Húsok mellé köretnek ajánlom.

Erdei gombás rizs

Hozzávalók:

0,2 kg             vargánya, vagy más erdei gomba
2 csésze         rizs
2 tk                 vegeta, vagy 4 csésze húsleves
0.02 kg          vaj
2 gerezd         fokhagyma
olaj
petrezselyem
A rizst kis olajon pirítsuk meg, majd öntsük fel a húslével és pároljuk készre. Ha nincs otthon levesünk, akkor vízzel felönthetjük, de ne felejtsünk el hozzá ételízesítőt adni. Serpenyőben a vajon futtassunk meg 2 gerezd apróra vágott fokhagymát, erre tegyük a szeletekre vágott gombát. A gomba lehet szárított is, akkor felhasználhatjuk a pároláshoz az áztató levet is, aki nem szereti az erdei gombát nyugodtan helyettesítheti  champion, vagy laskagombával. A gombát pirítsuk meg és sózzuk, borsozzuk, ha késznek ítéljük, tegyük rá a megpárolt rizst és keverjük össze. Tálaláskor petrezselyemmel szórjuk meg.

Tavasszal érdemes kipróbálni a kucsmagombából, de figyeljünk oda, hogy ezt a fajta erdei gombát minimum 20 percig kell főzni!

 

Diós kelbimbó

Hozzávalók: (4 főre)

1 kg                kelbimbó
0,1 kg             húsos füstölt szalonna (kolozsvári)
0,4 l                tejszín
0,1 kg             dióbél
0,02 kg          vaj
A szalonnát felkockázzuk és serpenyőbe kisütjük. A félig főzött kelbimbókat a szalonnára szedjük és átforgatjuk. Hozzáadjuk a vajat, a tejszínt és a szárazon lepirított és durvára vágott diót. Sózzuk, borsozzuk az egészet összeforraljuk majd tálalás előtt  10 percre forró sütőbe tesszük.

Magyaros burgonya

Hozzávalók: IMG_9674

16 db kicsi sárga burgonya
nagy csipet fűszerpaprika
1 ek vaj
1 gerezd fokhagyma
só, bors

 

 

A burgonyát héjastól megmossuk és puhára főzzük. A fűszerpaprikát, a reszelt fokhagymát a vajjal kikeverjük és a sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük. A megfőtt burgonyák tetejét keresztbe bevágjuk és tepsibe tesszük, majd a vágatokba beletesszük a fűszeres zsírt. Sütőben ropogósra sütjük.

 

Fánk – köretnek

Hozzávalók: 
2 tojás
4 púpos tk liszt
1 csapott kk  sütőpor
1 ek tej
csipet só

 

 

A hozzávalókat keverjük össze és pihentessük. Kiskanállal forró olajban süssük ki.

Kiváló köret öntettel tálalt húsok mellé .

Almaszósz

Hozzávalók: 
6-8 alma
1 kk őrölt fahéj
só, bors
chili pehely (elhagyható)
0,04 kg vaj
0,2 l tej

 

 

Az almákat csumázzuk ki és vágjuk félbe, tegyük egy tepsibe sütőpapírra. Sütőben süssük puhára őket. Ha megsültek az almák villával vegyük ki a héjából és tegyük tálba. Fűszerezzük, tegyük bele a vajat és villával nyomkodjuk simára, majd öntsük rá a tejet és forraljunk a szószon. Keverjük simára – húsok mellé kiváló.

Sütőtökös ravioli

Hozzávalók (4 főre):

0,3 kg már megsütött tök húsa
szerecsendió
bors
só (nagyon pici)
2 ek oliva olaj
vaj
friss gyúrt tészta

 

Egy fél sütőtököt a sütőben megsütünk, ehhez feldaraboljuk, némileg bevágjuk és ízesítjük. Mi chilipelyhet és mézet használtunk hozzá. Érdemes a tepsibe sütőpapírt tenni a tök alá. Puhára sütjük, így felhasználhatjuk tölteléknek, leves alapnak, vagy akár frissen sülve is fogyaszthatjuk.

A kihűlt sütőtök belsejét tálba tesszük, hozzáadjuk az olajas és a fűszereket, majd villával összetörjük.

A házi tészta receptje megtalálható az előzményben. (http://www.sparhelt.eu/?p=612)
A tésztát kinyújtjuk, kerek formával kiszúrjuk. Ha nincs raviolikészítőnk a tölteléket a tésztalap közepébe helyezzük, a szélét az ujjunkkal óvatosan bevizezzük, majd a lapocskát félbehajtjuk. A szélét villával lenyomkodjuk.

      

Ravioli készítővel könnyebb a dolgunk, mert a tésztalapot belehelyezzük, a közepére tesszük a tölteléket, majd egyszerűen csak összenyomjuk.

      

  

Lisztezve pihentetjük a töltött tésztákat a főzésig.

Forró vízben 6 percig főzzük, majd egy mogyorónyi vajon serpenyőbe átforgatjuk.

   

Friss gyúrt házitészta

Hozzávalók:

amennyi egész tojást használunk, annyiszor 9-10 dkg rétes liszt (a tojás méretétől függően)
4 fő részére 3 egész tojásból (M méret) és 0,3 kg lisztből elég elkészíteni

 A hozzávalókat tálba tesszük és kézzel összegyúrjuk. Ha a tészta egybe állt a tálból kivesszük és deszkán gyúrjuk tovább szép egyenletesre.

A kész tésztát előre is elkészíthetjük, mert folpackba csomagolva 1-2 napig a hűtőben is eláll, de fél – 1 órát mindenféleképpen pihentessük ebben a formában.

Használatkor, vagy nyújtófával kinyújtjuk, vagy gépet használunk hozzá.

A tésztát tölthetjük is, de bármilyen formában felhasználhatjuk (pl. lassagne, spagetti, metélt tésztának) – mi előre 1-2 napra is el szoktuk készíteni, ekkor formára vágjuk, majd lisztezve egy konyharuhán szárítjuk a felhasználásig.

         

Fokhagymás, paradicsomos spagetti

Hozzávalók: (4 főre) 
0,5  kg spagetti
0,5 kg koktélparadicsom
4 gerezd fokhagyma
15-20 levél bazsalikom
1 chili paprika
só, bors
oliva olaj
parmezán sajt

 

A tésztát a dobozán feltüntetett ideig főzzük sós vízben, majd leszűrjük és kis oliva olajjal elkeverjük, hogy ne ragadjon össze. A főzővízből tegyünk félre egy keveset.

Nagyobb serpenyőben az oliva olajat felhevítjük, amibe beletesszük a vékonyra szeletelt fokhagymát és  chili paprikát. Vigyázzunk nehogy megégjenek, csak egy kissé piruljon meg a hagyma. A megmosott és negyedekbe vágott koktélparadicsomot rátesszük és jól átforgatjuk. Sózzuk, borsozzuk, és főzzük, amíg a paradicsom megpuhul.

    

Tegyük a paradicsomos ragura a tésztát és öntsünk rá a főzőléből egy keveset, majd forgassuk össze. A végén tépkedjük rá  bazsalikom leveleket és forgassuk a tésztába.

  

Tálaláskor tegyünk rá parmezán sajtot, díszítsük bazsalikom levéllel.

Parmezánnal szórjuk meg tálalás előtt
Parmezánnal szórjuk meg tálalás előtt
Mediterrán sertésbordával tálalva
Mediterrán sertésbordával tálalva