tészta címkével jelölt bejegyzések

Tuniszi kenyérfánk

Hozzávalók: IMG_1600
400 gr kenyér liszt BL80
1 tojás
3 ek olaj
1,5 dl langyos víz
1 dkg szárított élesztő
1 nagy csipet cukor
4 gr só

 

Tésztát begyúrjuk, hagyjuk kelni 1 órát. Kinyújtjuk kb 1 cm vastagra és mérettől függően kb 10 pogácsát szaggatunk belőle. A pogácsákat 1/2 órát kelesszük meleg helyen , majd forró olajban süssük ki.

IMG_1593 IMG_1595 IMG_1599

Félbevágva megtöltjük: pl. harissa (paprika krém) tonhallal, főtt tojással, paradicsommal, salátával, petrezselyemmel, hagymával.

 

Sparheltos lepény

Hozzávalók 10 db elkészítéséhez:
0,3 l víz
0,02 kg élesztő
0,01 kg só
0,02 kg cukor
0,45 kg BL 80 kenyér liszt

A hozzávalókat tegyük keverőtálba és dolgozzuk össze. 1 órát kelesztjük, majd 10 gombócot formáljunk belőle.

A gombócokat nyújtsuk ki kerek formára és forró serpenyőben mindkét oldalát süssük meg. Kisüthetjük mind a 10 darabot előre és csak utána töltjük meg, de akár amikor átfordítjuk a másik oldalára süléskor, akkor már a serpenyőben kenjük meg ízlés szerint sajttal, vagy tejföllel, majd erre tegyük a hozzávalókat. Mi kolbászt, medvehagymát, lilahagymát, reszelt sajtot, sült húst, erős paprikát tettünk bele. Hajtsuk ketté a lepényt és nyomjuk le valami nehezékkel (pl. másik serpenyő) vagy lapát kanállal, majd fordítsuk meg és melegítsük át a másik oldalát is.IMG_1292 IMG_1256 IMG_1258 IMG_1259 IMG_1260 IMG_1257 IMG_1263 IMG_1264 IMG_1268 IMG_1270 IMG_1272 IMG_1281 IMG_1288 IMG_1291

Virslis kifli

Hozzávalók a tésztához: 
250-260 gr langyos víz
10 dkg tejföl
50 gr olaj
2,5 dkg élesztő
8 gr cukor
8 gr só
50 dkg kenyérliszt (BL80)

3 pár virsli félbevágva (juhbeles)
10 dkg sajt
4 szelet bacon szalonna
1 egész tojás kikeverve a kenéshez

A hozzávalókat összegyúrjuk és meleg helyen 20 percig kelesztjük, majd átdolgozzuk és 12 részre osszuk.

 

 

 

 

 

IMG_0823Formázzuk hosszúkásra a tésztákat, tepsire helyezzük, és kb. a kétharmadáig fentről hosszába vágjuk be.

 

 

 

 

 

IMG_0827Kenjük le tojással, tegyünk egy-egy csipet sajtot a bevágott részbe, majd rá a virsliket. A maradék sajtot osszuk el a tetején. Némelyek tetejére tehetünk bacon szeleteket. 10 percig hagyjuk kelni, majd 180-200 fokos sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütjük.

 

 

 

Tálalásnál ketcupot, mustárt, pirított hagymát, savanyú káposztát tegyünk mellé.

 

Édes meglepetés gömböcök

Hozzávalók: 

½ kg kenyérliszt
4 dkg porcukor
1 egész tojás
8 gr só
6 dkg vaj
3 dl víz

1 egész tojás kikeverve a kenéshez

A tésztához valókat összegyúrjuk, és jól  kidolgozzuk. 40 percet meleg helyen kelesztjük, majd át gyúrjuk. 28 kis gömböt formázunk belőle (cc. 36 gr-osak lesznek) és hagyjuk kelni 20 percig.

 

A gömböket kissé kilapítjuk a közepébe különböző tölteléket teszünk, majd becsomagoljuk és gombócokká görgetjük, szilikonos sütőlapra tepsibe tesszük és tetejüket felvert tojással megkenjük. Némely gombóc tetejét megszórjuk kristálycukorral, 20 percig kelesztjük, majd 200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.

 

 

Töltelékek:

5 dkg mák
½ alma
1 dkg porcukor
¼ citrom reszelt héja
½ zacskó vaníliás cukor (0,5 dkg)
40 gr forró víz

A hozzávalókat összekeverjük és hagyjuk kb. félórát állni.

12,5 dkg túró
½ egész tojás felverve
1 dkg cukor
½ zacskó vaníliás cukor (0,5 dkg)
reszelt citrom és narancshéj (elhagyható)

A hozzávalókat dolgozzuk össze.

Tehetünk még bele kemény lekvárt, csokoládés szaloncukrot, meglepetésnek mi sajt kockát tettünk a gömböcökbe chili pehellyel megszórva.

Fokhagymás, paradicsomos spagetti

Hozzávalók: (4 főre) 
0,5  kg spagetti
0,5 kg koktélparadicsom
4 gerezd fokhagyma
15-20 levél bazsalikom
1 chili paprika
só, bors
oliva olaj
parmezán sajt

 

A tésztát a dobozán feltüntetett ideig főzzük sós vízben, majd leszűrjük és kis oliva olajjal elkeverjük, hogy ne ragadjon össze. A főzővízből tegyünk félre egy keveset.

Nagyobb serpenyőben az oliva olajat felhevítjük, amibe beletesszük a vékonyra szeletelt fokhagymát és  chili paprikát. Vigyázzunk nehogy megégjenek, csak egy kissé piruljon meg a hagyma. A megmosott és negyedekbe vágott koktélparadicsomot rátesszük és jól átforgatjuk. Sózzuk, borsozzuk, és főzzük, amíg a paradicsom megpuhul.

    

Tegyük a paradicsomos ragura a tésztát és öntsünk rá a főzőléből egy keveset, majd forgassuk össze. A végén tépkedjük rá  bazsalikom leveleket és forgassuk a tésztába.

  

Tálaláskor tegyünk rá parmezán sajtot, díszítsük bazsalikom levéllel.

Parmezánnal szórjuk meg tálalás előtt
Parmezánnal szórjuk meg tálalás előtt
Mediterrán sertésbordával tálalva
Mediterrán sertésbordával tálalva

Pite alaptészta

Hozzávalók a 28 cm-es formához:

Pitetészta
Pitetészta

Liszt 0,25 kg
Margarin 0,125 kg
Csipet só
Hideg víz

A lisztet a puha margarinnal egy csipet sóval és 3-4 evőkanálnyi hideg vízzel összegyúrjuk.  Rugalmas tésztát kell kapnunk, amit legalább fél órára a hűtőbe teszünk.

A tésztát a sütőforma méretére nyújtom és óvatosan belehelyezzük. Ha kiszakad, se kell megijedni, mert az ujjunkkal szépen kijavítható.

Ezt követően megtölthető a kihűlt töltelékkel, ami lehet édes és akár sós is.

Medvehagymás galuska

Hozzávalók:

Medvehagyma
Petrezselyem
Liszt
2 tojás
só, víz.

 

A lisztet tálba tesszük, ráütjük a tojásokat, megsózzuk, majd beletesszük az apróra vágott medvehagymát és a petrezselymet. Kikeverjük annyi vízzel, amíg lágy, de sűrű tésztát kapunk. A galuska tésztát nem kell sokáig kevergetni, éppen csak össze kell dolgozni. Forró vízbe szaggatjuk, ha a tészta feljön a víz tetejére még egyet forralunk rajta, majd tálra szedjük.

Hozzávalók
Bekevert tészta
Medvehagymás galuska

Hamburger puffancs

Hamburgerzsemle tészta
Puffancsok sütés előtt

Hozzávalók:

Liszt                          0,6 kg
Olaj                            0,04 kg
Tojás                         1 egész
Joghurt                     0,1 kg
Tej                             0,2 l
Élesztő                      0,02 kg
Cukor                        0,044 kg
Só                               0,008 kg

 

Hamburgerzsemle
A kisült zsemlék

A kimért előkészített hozzávalókat összegyúrjuk. Hagyjuk megkelni, majd 9-10 egyforma darabra szedjük és megformázzuk. Sütőpapírra tesszük, majd duplájára kelesztjük. Felvert tojással megkenjük és ízlés szerint megszórjuk szezámmaggal, mákkal.

 

Sütése 180 -190 Co  kb. 18 – 20 percig.

 

Pizza alaptészta

Pizza tészta
Pizza tészta

Hozzávalók:

Rétes liszt          0,6 kg
Olaj                     0,06 kg
Élesztő               0,03 kg
Só                        0,008 kg
Víz (langyos)     0,3 l
Cukor

 

A kimért előkészített hozzávalókat a megfelelő pihentetés és átgyúrás után felhasználjuk.

 

Sütése 320 Co maximum 10 percig.